A gyarmatosítás ellen
A szervezők szerint Erdély-és Partium-szerte 119 településen összesen mintegy tízezren vettek részt azon a szombat esti tüntetésen, amelyet a román kormány régiósítási tervei ellen és a székelyföldi, illetve partiumi önrendelkezés mellett szervezett meg az erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt.
Hogy ez a szám sok vagy kevés, az relatív. Ahhoz képest, hogy milyen fontos ügyről van szó, illetve ahhoz mérten, hogy senkinek sem kellett több száz kilométert utaznia, lehetne nagyobb is. Ahhoz képest viszont, hogy egy igazi nyári nap estéjén, július 20-án nyolc órától, a szabadságolások és a hétvégi grillezések, túrák időszakában hívták tüntetni az embereket, nem annyira rossz arány. (Krónika)
Az időpont már csak azért is jó volt, mert a nyári uborkaszezon miatt még úgy is el tudta érni a román sajtó ingerküszöbét, hogy a hétvége híreit egy igazi szenzáció, a terrorizmus miatt elítélt szíriai üzletember, Omar Hajszam titokzatos Romániába szállítása uralta.
A megmozdulás részben újat is tudott mondani, hiszen az összes helyszínen felolvasott kiáltvány meglehetősen világosan fogalmazza meg az erdélyi és partiumi magyar közösség autonómiát akaró részének álláspontját: Erdély nem gyarmat!
Bár a jelszó a magyar kormány IMF-fel és EU-val szembeni „szabadságharcának” jelmondatát idézi „Nem leszünk gyarmat!” - , ebben az esetben sokkal helyénvalóbb. Akármilyen közhelyesen hangzik is, Románia, amióta csak megszerezte Erdélyt, gyarmatosítóként viselkedik. Előbb csak a hivatalokat, majd a települések lakosságát töltötte fel a Kárpátokon túlról „importált” személyekkel, miközben a térségből befolyó adók jelentős részét Bukarest és a Kárpátokon túli megyék élik fel. Ezért cserében Bukarest időről időre abban a „kegyben” részesíti Erdélyt, hogy olyan közigazgatási reformokat kényszerít rá, amelyek sok esetben fittyet hánynak a történelmi, kulturális és földrajzi hagyományokra, tényekre. Ilyen volt az 1968-as megyésítés, de még annál is károsabbnak ígérkezik a jelenlegi USL-kormány által tervezett régiósítás, amelyben a Székelyföld szétszabdalását, és a székely és a partiumi magyarlakta megyék nagyobb, román tömbbe való beolvasztását tervezik.
Ebben a helyzetben – mindamellett, hogy a mostani felfokozott hangulatban politikai tőke kovácsolására is alkalmas – valóban indokolt a „Nem leszünk gyarmat!” jelszó alkalmazása. Már csak azért is, mert a bukaresti hatalom a jelek szerint meglehetősen lekezelően bánik az itteniekkel. Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes – miközben az EMNP-vel szemben az RMDSZ „higgadtságát” dicsérte, amivel bizonyára többet ártott a szövetségnek, mint amennyit használt – amolyan igazi, „felvilágosult” jakobinus gőggel próbálta meg úgy beállítani a helyzetet, mintha Bukarest csak jót akarna a székelyföldieknek, akiknek meg kell érteniük, hogy a legfontosabb közös érdekük a fejlődés. Holott a helyiek a lehető legjobban tudják, hogy fejleszteni kell a régiót – csakhogy azt szeretnék, ha Bukarest nem önkényesen, a kormányhivatalok illetékeseinek irodájában kidolgozott, a valósággal köszönő viszonyban sem levő tervek alapján, hanem a helyiek kívánságait és igényeit figyelembe véve akarna fejleszteni.
A jelenlegi hatalom célja azonban a jelek szerint egyáltalán nem ez. A decentralizáció jelszavával csak a központosítást növelik, hiszen a tervezett régiókkal csak egy újabb bürokratikus szintet iktatnak be a megyék és a kormány közé.
A mostani tüntetés tehát abból a szempontból elérte a célját, hogy végre konkrétan, közérthetően megfogalmazta a mozgalom szándékait és jelmondatát. Ez ugyanakkor még távolról sem elég a sikerhez. A tüntetések ideje előbb-utóbb lejár, mivel a kormányok hajlamosak a békés tüntetéseket figyelmen kívül hagyni, és előbb-utóbb az emberek is belefásulnak. A kilátásban helyezett polgári engedetlenségi mozgalom viszont már ütősebb lehet, amennyiben Bukarest az eddigi arroganciával viszonyul a célokhoz. Csak arra kell odafigyelni, hogy azokat a lehető legszélesebb magyar összefogással valósítsák meg. Egy ilyen mozgalom ugyanis – amennyiben kellően széles, és hatékony – immár a világ figyelmét is ráirányíthatja az erdélyi és partiumi magyarság jogköveteléseire.
Hogy ez a szám sok vagy kevés, az relatív. Ahhoz képest, hogy milyen fontos ügyről van szó, illetve ahhoz mérten, hogy senkinek sem kellett több száz kilométert utaznia, lehetne nagyobb is. Ahhoz képest viszont, hogy egy igazi nyári nap estéjén, július 20-án nyolc órától, a szabadságolások és a hétvégi grillezések, túrák időszakában hívták tüntetni az embereket, nem annyira rossz arány. (Krónika)
Az időpont már csak azért is jó volt, mert a nyári uborkaszezon miatt még úgy is el tudta érni a román sajtó ingerküszöbét, hogy a hétvége híreit egy igazi szenzáció, a terrorizmus miatt elítélt szíriai üzletember, Omar Hajszam titokzatos Romániába szállítása uralta.
A megmozdulás részben újat is tudott mondani, hiszen az összes helyszínen felolvasott kiáltvány meglehetősen világosan fogalmazza meg az erdélyi és partiumi magyar közösség autonómiát akaró részének álláspontját: Erdély nem gyarmat!
Bár a jelszó a magyar kormány IMF-fel és EU-val szembeni „szabadságharcának” jelmondatát idézi „Nem leszünk gyarmat!” - , ebben az esetben sokkal helyénvalóbb. Akármilyen közhelyesen hangzik is, Románia, amióta csak megszerezte Erdélyt, gyarmatosítóként viselkedik. Előbb csak a hivatalokat, majd a települések lakosságát töltötte fel a Kárpátokon túlról „importált” személyekkel, miközben a térségből befolyó adók jelentős részét Bukarest és a Kárpátokon túli megyék élik fel. Ezért cserében Bukarest időről időre abban a „kegyben” részesíti Erdélyt, hogy olyan közigazgatási reformokat kényszerít rá, amelyek sok esetben fittyet hánynak a történelmi, kulturális és földrajzi hagyományokra, tényekre. Ilyen volt az 1968-as megyésítés, de még annál is károsabbnak ígérkezik a jelenlegi USL-kormány által tervezett régiósítás, amelyben a Székelyföld szétszabdalását, és a székely és a partiumi magyarlakta megyék nagyobb, román tömbbe való beolvasztását tervezik.
Ebben a helyzetben – mindamellett, hogy a mostani felfokozott hangulatban politikai tőke kovácsolására is alkalmas – valóban indokolt a „Nem leszünk gyarmat!” jelszó alkalmazása. Már csak azért is, mert a bukaresti hatalom a jelek szerint meglehetősen lekezelően bánik az itteniekkel. Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes – miközben az EMNP-vel szemben az RMDSZ „higgadtságát” dicsérte, amivel bizonyára többet ártott a szövetségnek, mint amennyit használt – amolyan igazi, „felvilágosult” jakobinus gőggel próbálta meg úgy beállítani a helyzetet, mintha Bukarest csak jót akarna a székelyföldieknek, akiknek meg kell érteniük, hogy a legfontosabb közös érdekük a fejlődés. Holott a helyiek a lehető legjobban tudják, hogy fejleszteni kell a régiót – csakhogy azt szeretnék, ha Bukarest nem önkényesen, a kormányhivatalok illetékeseinek irodájában kidolgozott, a valósággal köszönő viszonyban sem levő tervek alapján, hanem a helyiek kívánságait és igényeit figyelembe véve akarna fejleszteni.
A jelenlegi hatalom célja azonban a jelek szerint egyáltalán nem ez. A decentralizáció jelszavával csak a központosítást növelik, hiszen a tervezett régiókkal csak egy újabb bürokratikus szintet iktatnak be a megyék és a kormány közé.
A mostani tüntetés tehát abból a szempontból elérte a célját, hogy végre konkrétan, közérthetően megfogalmazta a mozgalom szándékait és jelmondatát. Ez ugyanakkor még távolról sem elég a sikerhez. A tüntetések ideje előbb-utóbb lejár, mivel a kormányok hajlamosak a békés tüntetéseket figyelmen kívül hagyni, és előbb-utóbb az emberek is belefásulnak. A kilátásban helyezett polgári engedetlenségi mozgalom viszont már ütősebb lehet, amennyiben Bukarest az eddigi arroganciával viszonyul a célokhoz. Csak arra kell odafigyelni, hogy azokat a lehető legszélesebb magyar összefogással valósítsák meg. Egy ilyen mozgalom ugyanis – amennyiben kellően széles, és hatékony – immár a világ figyelmét is ráirányíthatja az erdélyi és partiumi magyarság jogköveteléseire.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu