LIV. évfolyam 34. szám, 2010. augusztus 27.
Ablonczy Balázs történésszel Rádai Eszter készített interjút
Un interviu de exceptie despre trauma Trianonului in perceptia ungurilor. Cercetatorul Balázs Ablonczy, de la Universitatea ELTE din Budapesta, un bun cunoscator al problematicii, despre noua sa carte aparuta recent pe aceasta tema (Legendele Trianonului). El considera lucrarea ca fiind un experiment pentru a intelege, ce fel de rani istorice am mostenit de la ultimii nouazeci de ani si daca avem remedii la ele. Interviu realizat de Eszter Rádai. (csg)
A magyar közvélemény jelentős része - bár erősen kötődik a történelemhez, és annak kategóriarendszereiben gondolkodik - nem nagyon kezdett semmit Trianonnal, elég komoly ismerethiányai vannak, és a felmérések azt mutatják, hogy erősen politikai szempontból ítél meg kőkemény faktumokat. Például minél baloldalibb valaki, annál csekélyebbnek ítéli a területveszteséget, és minél inkább jobboldali, annál nagyobbnak. Ez elképesztő - mondja Ablonczy Balázs, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének oktatója, aki Trianon-legendák című könyvében egyebek mellett arra keresi a választ, miért bírnak még ma is döbbenetes magyarázó erővel sokak számára a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos regényes teóriák, összeesküvés-elméletek, legendák; melyek a gyökereik és melyek a lehetséges magyarázatok. Munkáját kísérletnek tekinti arra, „hogy megértsük: milyen sebeket és milyen gyógymódokat hagyott ránk az elmúlt kilencven év".
- Mindenekelőtt a könyve egy fontos állítását szeretném tisztázni: miért tartja hibának, tévútnak Trianon és a határon túli magyarok ügyének összekapcsolását, és mi köze lehet ennek a Trianonnal kapcsolatos egyszer romantikus, másszor komikus, többnyire gyermeteg, ártatlan vagy kevésbé ártatlan, de mindig kitalált történetekhez, legendákhoz?
- Egyrészt, mert meg vagyok győződve arról, hogy ha elmondjuk újra és újra, milyen igazságtalanság történt velünk, attól nem lesz jobb a határon túli magyaroknak. Attól nem lesz sem anyanyelvi oktatás, sem egyetem, sem autonómia, sem demográfiai fellendülés. Ha pedig gyermekded történetekkel traktáljuk azokat, akikre hatni akarunk, csak kinevettetjük magunkat, és ártunk annak az ügynek, amit esetleg képviselni akarunk. Most őszintén: milyen relevanciája van ma annak - még ha igaz lenne is, de nem igaz -, hogy 1918-19-ben a békekonferencián az utódállamok képviselői hajózható folyónak állították be az Ipolyt és a Ronyvát? Vagy, hogy a szabadkőművesek esküdtek volna össze a Monarchia, azon belül Magyarország ellen? Szerintem nem sok. Ha Európában vagy az atlanti világban akarunk hatni, akkor az európai vagy az atlanti döntéshozók nyelvét kell beszélnünk: ez a nyelv ma emberi jogi, gazdasági és a végletekig racionális. Ez sokaknak rosszul eshet, de historikus érveléssel nem jutunk messzire. Némiképp a saját szakmám ellen beszélek, de egy történeti sérelemre mindig jön tromf.
- Vegyünk szemügyre mutatóban néhány ilyen legendát. Az egyik legismertebb Georges Clemenceau-val, a „Tigrissel", a párizsi békekonferencia idején a Harmadik Köztársaság miniszterelnökével és magyar menyével kapcsolatos...
- Igen, olyannyira, hogy Vásárhelyi Máriáék felmérése szerint 2008-ban a megkérdezettek huszonnégy százaléka mondta azt, hogy az volt az oka a trianoni békeszerződésnek: Clemenceau-nak magyar menye volt, akit utált. Két éve Franciaországban megjelent Clemenceau összes fellelhető levele egy vaskos kötetben: ennek és néhány visszaemlékezésnek a segítségével igyekeztem bemutatni, hogy Michel Clemenceau felesége, Michnay Ida megbecsült tagja volt a „Tigris" családjának, még válása után is. Apósával - aki többször járt Magyarországon - kifejezetten jó viszonyt ápolt. Ha a békekonferencia elnöke, Clemenceau elutasító volt a magyar igényekkel, és mogorva a magyar delegátusokkal, az táplálkozhatott sok mindenből: híresen pokróc modorából, a francia biztonsági igények respektálásából vagy abból a tényből, hogy köztársasági elnöki jelöltségét pont Apponyi híres beszédének napján torpedózták meg. Ez is egyike tehát azoknak az egytényezős magyarázatoknak, amelyek sokkal könnyebben átélhetők, mint az a mérlegelő, „egyfelől és másfelől" típusú történészi attitűd, amely nemzetiségi kérdésről, nagyhatalmi kényszerről, az állam dezintegrációjáról meg hasonlókról beszél. Ezzel szemben azt mondani, hogy az Ipolyt hajózható folyónak mondták a csehek...
- Akkor lehet a cseheket utálni.
- Akkor lehet a cseheket utálni, és akkor azt lehet mondani, hogy „ez egy ordas nagy szemétség, ez egy nyilvánvaló hazugság, és megint velünk toltak ki". Persze, kitoltak velünk, ez tény, mert Trianon rettenetes tragédia volt, csak épp nem ilyen regényes, ám kisszerű megfontolások, hanem nagyhatalmi kényszerek és politikai stratégiák miatt. Gondoljon bele, ha ma egy bármilyen takarékossági program esetén visszaesik az életszínvonal öt-hat vagy nyolc százalékkal, mennyire fel van háborodva mindenki. 1920-ban a magyar életszínvonal egyes fogyasztási csoportokban átlagosan 60-90 százalékkal esett vissza az 1913-as szinthez képest...
- És közben volt egy világháború is.
- Volt közben egy háború. De a trianoni döntés következtében az az ember, aki addig - teszem azt - Fogarasban főszolgabíró volt, most vagonlakó lett Budapesten. Azelőtt volt egy háromszobás lakása, zongorával a szalonban, és egyszerre csak ott találta magát egy rendező pályaudvaron, és szenet kellett lopnia, hogy fűteni tudjon télen. És ha állást kapott és nem B-listázták, akkor legeslegjobb esetben kapkodhatta a telefonokat valakinek az előszobájában.
