Am ascultat, pe France Culture, un post de radio câteodată foarte interesant, o dezbatere despre unificarea Germaniei. Unul din participanți, fost ministru de externe al Franței, excelent diplomat, Hubert Vedrine, om de o inteligență acută, apropiat de François Mitterand, fostul președinte al Franței, a utilizat o expresie de mare interes pentru analiza unor situații și evenimente actuale : gestiunea divergențelor legitime.
Sper că diplomația română va ști să realizeze această gestiune în relațiile cu vecinii noștri din exterior și din interior. Cu Rusia, cu Ucraina sau cu Ungaria, pentru a face publice pretențiile acestor state față de România actuală, atunci când ele exprimă divergențe legitime mascate de discursuri ilegitime dar legitimiste.
Și nu doar cu vecinii. Ci cu state unde trăiesc mulți foști cetățeni români. De pildă cu statul Israel, pe tema gravă a găzduirii de către acest stat al unor criminali din aparatul de represiune comunist, din anii 45-55, emigranți care nu au fost niciodată cercetați pentru faptele lor pe teritoriul românesc. Se cuvin formulate cereri de extrădare și judecare în România sau la Tribunalul internațional a «criminalilor de război civil», adică a celor emigrati din România in Israel sau alte țări, protejați de o imunitate bazata pe lipsa oricărui demers juridic în acest sens în ultimii 20 de ani, care trebuie să fie încununarea justițiară a acțiunii numite Procesul comunismului.
Sau pe tema cercetării comparate a datelor demografice de emigrare și imigrare din perioadă 1939-1965, pentru a clarifica contribuția autorităților române la salvarea populației de origine iudaică în timpul războiului ca și contribuția demografică a României la stabilizarea și dezvoltarea economică a statutului Israel, prin aflux de populație și de cadre de înaltă calificare produse de învățământul din România. Teme de cercetare pentru oamenii de știință din cele două țări, care pot contribui la gestiunea pașnică și lucidă a divergențelor legitime.
Dar în așteptarea rezolvării pe cale diplomatică a unor divergențe legitime, în calitatea mea de cetățean al României, de român, de ardelean, de scriitor, de ziarist de traducător, de vorbitor trilingv, al românei ca limba maternă, al maghiarei ca o doua limbă de conviețuire, de prietenie și de colaborare, al francezei ca limbă de adopție, îmi exprim aici, maleabil dar ferm, opiniile cu privire la politică unor cercuri maghiare care sunt văzute de mine ca iredentiste. Problema nu este tendința aceasta ci lipsa de înțelegere și inexistența dialogului dintre români și unguri ca și incapacitatea guvernelor bucureștene de a evita electoralismul și de a dezactiva etnicismul politic a cărui acceptare a fost o gravă greșeală în 1990, din ambele părți de altfel, adică și din partea celor care au nadajduit că astfel pot gestiona corect frica panică de asimilare, de dispariție, care dom,ină comunitatea maghară, dar și din partea celor care nu au prevăzut limitele mișcătoare ale revendicărilor maghiare.
Nu cred că atitudinea convenabilă este escamotarea contradicțiilor ci dimpotrivă deplasare discuțiilor spre aspectele practice, analiza concretă a consecințelor unora dintre revendicările acestor cercuri și definitiva integrare în discuție a aspectului divergențelor legitime, contextualizate nu doar în cadrul etnic ci și, mai ales, în acela social, economic.
Repet : Nu cred că Ardealul gestionat de unguri ar fi mai prosper ca Ardealul actual. Unde sunt probele bunei gestiuni? În pădurile exterminate pe coastele Carpaților ardeleni? Fondurile cu care s-a făcut ceva bine sunt fonduri dirijate politic din exterior și nu produse ale prosperității generate de comunitate maghiară ardeleană.
Regionalizarea pe criterii etnice este un anacronism. Ințeleg foarte bine, pe baza rezidualei nostalgii, fără să aprob, desigur, mentalitatea și visurile acelora pentru care Ardealul este, istoric, un teritoriu unguresc în care românii sunt considerați venituri. Dar e prea tîrziu ți inutil să discutăm astfel.
Se va recunoaște poate că situația nu este reversibilă, dincolo de orice visuri de reconstituire a Imperiului dual sau de regionalizare pe temeiuri istorico-etnice.
In fața fluxurilor migratorii actuale, ungurii și românii sunt frunze în vînt. Se poate că secuii să realizeze regiunea autonomă la care unii manipulatori visează. Vor putea aplica eventual un numerus clausus pentru a se feri de o ipotetică revărsarea demografică românească, cu atît mai ușor cu cît prin emigrare și prin scăderea natalității, creșterea morbidității globale și a mortalității infantile, românii nu mai au aceiași dinamică demografică ca acum patru decenii. Dar nimeni nu va putea opri revărsarea sudică sau estică. Așa că, poate, în fața unui pericol comun, vom găsi mijloacele de a gestiona pozitiv divergențele legitime.
Dan Culcer.
Text adăugat și inserat la locul cuvenit azi 21 august
«cereri de extrădare și judecare în România sau la Tribunalul internațional a «criminalilor de război civil», adică a celor emigrati din România in Israel sau alte țări, protejați de o imunitate bazata pe lipsa oricărui demers juridic în acest sens în ultimii 20 de ani, care trebuie să fie încununarea justițiară a acțiunii numite Procesul comunismului.
Prietenul Cseke Gabor a tradus și publicat acest text in Új Magyar Szó
Nézeteltérések kezelése
Veszedelmes iszonyok
Dan Culcer, Ardealul nostru | 2010-08-13 08:57:52
Nemrégiben a France Culture nevű, néha egészen érdekes rádióadón hallgattam egy vitát Németország egyesítéséről. A résztvevők egyike, Hubert Vedrine volt francia külügyminiszter, a kiváló diplomata, François Mitterand egykori francia elnökhöz közeli éleselméjű politikus, a jelenkori helyzetek és események elemzésében rendkívül fontos kifejezést használt: a jogos nézeteltérések kezelését.
Nemrégiben a France Culture nevű, néha egészen érdekes rádióadón hallgattam egy vitát Németország egyesítéséről. A résztvevők egyike, Hubert Vedrine volt francia külügyminiszter, a kiváló diplomata, François Mitterand egykori francia elnökhöz közeli éleselméjű politikus, a jelenkori helyzetek és események elemzésében rendkívül fontos kifejezést használt: a jogos nézeteltérések kezelését.
Abban reménykedem, hogy a román diplomáciának sikerül majd ezt a fajta kezelést használnia külső és belső szomszédainkkal való kapcsolatainkban. Névszerint Oroszország, Ukrajna vagy Magyarország viszonylatában, hogy nyilvánossá tegye ezeknek az államoknak a jelenkori Romániával szembeni igényeit, miközben azok jogosnak feltüntetett jogtalan közbeszéde jogos nézeteltéréseket takar. De nem csak a szomszédok viszonylatában. Olyan országokról is szó van, amelyekben számos volt román állampolgár él.
Például Izrael államról, azzal a súlyos problémával kapcsolatosan, hogy ez az ország az egykori, 1945-55 közötti kommunista elnyomó apparatus bűnözőinek nyújt otthont, olyan emigránsoknak, akik ellen még nem indulhatott vizsgálat Románia területén. Vagy éppen az 1939-1965 közötti ki- és bevándorlási adatok összehasonlító kutatásával kapcsolatosan, hogy megállapíthassák a román hatóságok szerepét a zsidó származású lakosság megmentésében a háború idején, akárcsak Románia demográfiai hozzájárulásával kapcsolatban Izrael állam gazdasági megerősödéséhez és fejlődéséhez a román oktatás által felkészített, nagyszámú magas képzettségű szakember befogadásával. (...)
Csakhogy miközben bizonyos jogos nézeteltérések rendezéséhez a diplomáciai megoldás reményét fűzöm, román állampolgárként, románként, erdélyiként, íróként, újságíróként, műfordítóként, három nyelvet beszélőként, ezennel rugalmas, ám határozott véleményt mondanék egyes magyar körök általam irredentistának vélt politikájáról.
Valódi gondom nem a tendencia létezésével van, annál inkább a megértés és a párbeszéd hiányával a románok és magyarok között, valamint a bukaresti kormányok tehetetlenségével a kortesszemlélet elkerülésére és az etnikai politizálás leszerelésére. E politizálási mód 1990-es elfogadása különben mindkét fél részéről súlyos hiba volt: egyfelől azok részéről, akik azt remélték, hogy ezáltal orvosolhatják a magyar közösségre telepedő, az asszimilációtól és a beolvadástól való páni félelmet, de azok részéről is, akik nem látták előre a magyar követelések végső határait.
Nem hinném, hogy a megfelelő magatartás az ellentétek szőnyeg alá söprése lenne; ellenkezőleg, a viták iránya a gyakorlati kérdések felé mutat, e körök egyes követelései következményeinek konkrét elemzése felé, végérvényesen beemelve e vitákba a jogos nézeteltérések szempontját, amit nem csupán etnikai, hanem mindenek előtt társadalmi, gazdasági összefüggésben érvényesítenék. Ismétlem: nem hiszem, hogy egy magyarok vezette Erdély virágzóbb lenne a jelenleginél.
Hol vannak a jó vezetés bizonyítékai? Az erdélyi Kárpátok oldalairól kiirtott erdőkben? Azokat a pénzforrásokat, amelyekkel némi javakat teremtettek, politikailag kívülről irányították, és nem az erdélyi magyar közösség virágzása révén keletkeztek. Az etnikai alapú régióteremtés idejétmúlta. Nagyon jól megértem a még élő nosztalgiákat, bár nem helyeslem azok elképzeléseit és ábrándjait, akik számára Erdély történelmi szempontból magyar terület, amelyen a románokat jövevényeknek tekintik. De erről ma vitatkozni késő és értelmetlen is. (…)
A jelenlegi népvándorlási áramlatok közepette a magyarok és a románok csak szélsodorta falevelek lehetnek. Előfordulhat, hogy a székelyek megvalósítják az autonóm tartományt, amiről egyes manipulátoraik álmodoznak. Alkalmazhatnak egy feltételezett numerus clausust is, hogy útját állják egy feltételezett román demográfiai terjeszkedésnek, annál is inkább, mivel a kivándorlás és a népszaporulat visszaesése, az elhalálozás és a gyermekhalandóság növekedése miatt a románok népességdinamikája a négy évtizeddel ezelőttinek csupán az árnyéka.
Ám senki nem tud majd a keletről és a délről jövő terjeszkedésnek gátat vetni. Ezért aztán, a közös veszéllyel szemben, meg kell találnunk jogos nézeteltéréseink pozitív kezelésének eszközeit.»
Várom a hozzászólásokat erre a cimmemre : dan.culcer@gmail.com
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu