Daczó Katalin. Besúgók: Ionel, Dorel, Aron, Pálfi és a többiek

Besúgók: Ionel, Dorel, Aron, Pálfi és a többiek
2009. 08. 11, kedd
Legyen ön az első hozzászóló
Csíkban a rendszerváltás óta csak szobrokat lepleztek le – besúgókat, ügynököket alig – jegyezte meg valaki tréfásan, amikor azon elmélkedtem, hogy miközben Erdély-szerte zajlottak nagy leleplezések, amelyek holtakat (pl. Szilágyi Domokos) és élőket (pl. Xántus Gábor) sem kíméltek, addig Csíkban, Csíkszeredában alig volt szó a besúgókról. Mindössze A Securitate és a magyarok címmel megjelent Péter Ferenc-interjú zavarta meg a kedélyeket 1998-ban. A 187/1999-es számú törvény viszont lehetővé tette a saját dossziéhoz való hozzáférést. Ennek szellemében bárki kérhette a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS), hogy betekinthessen a róla készült iratcsomóba, készíttethessen másolatokat az anyagról, valamint tájékoztatást kapjon azon szekuritátés tisztek és együttműködők személyazonosságáról, akik az ügycsomó összeállításához hozzájárultak.


Így járt el a csíkszeredai Bíró József is, aki által most olvasóink is betekintést nyerhetnek egy megfigyelési dossziéba. Ugyanakkor várjuk más megfigyeltek jelentkezését, amennyiben szeretnék nyilvánosságra hozni dossziéjuk közérdeklődésre számot tartó lapjait. 2001. április 23-án nyújtotta be kérvényét a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácshoz, amelyben kérte a saját dossziéjába való betekintést, valamint mindazok nevesítését, akik személyéről jelentettek vagy a Securitate alkalmazottjaként személyével foglalkoztak. „2002. június 13-án jött egy igazolvány, hogy nem voltam együttműködő, a struktúra része, de ezt anélkül is tudtam. Újabb hónapok teltével, 2002 októberében tekinthettem bele az iratcsomóimba – mondta Bíró József. – Amint kiderült, az első besúgási akta 1973. január 4-i keltezésű volt, vagyis 21 éves koromban kerültem a látóterükbe. „Dusa” és „Dorel ” fedőnevű ügynököktől származtak az első jelentések. Nekem a „Bárd” nevet adták, valószínűleg azért, mert azt hitték, hogy verseket írok.”

Jelentés

Írógéppel készült 1973. május 29-én

A forrás tájékoztatja önöket, hogy 1973. május 19-én Csíkszeredában volt egy verses-zenés előadáson Stanciu Liviu, —-, és —— társaságában. Előadás után beszélgettek a temesvári együttes (a Phoenix – a szerk. megjegyzése) által tartott könnyűzenei koncertről, elmondták, hogy milyen jó az együttes és egyebek. Adott pillanatban ————— azt mondta, hogy „már nem azok az idők vannak Csíkban, mint régebb, hogy hogyha jött egy könnyűzene együttes, nagy felhajtást csináltak, és behívtak a securitate-re.” Elmesélte, hogy őt is behívták egyszer egy hasonló botrány alkalmával. Stanciu Liviu azt mondta, hogy őt is behívták akkor, de most, ha akarsz sem lehet semmit csinálni, főként azt nem, amit akkor ők csináltak.

„Dusa”

Megjegyzés

N. L. A jelentés a korábbi megbízás alapján készült. Stanciu Liviu esetében megfigyelési dossziét nyitottunk, ———- -t mi figyeljük;

S:T: A forrást arra képeztük ki, hogy amikor Csíkszeredába utazik, továbbra is vegye fel a kapcsolatot ezekkel az elemekkel, és állapítsa meg, mi foglalkoztatja őket, mik a szándékaik;
M:E: A jelzett aspektusokat fel kell használni S. L. tevékenysége dokumentálásának folyamatában. Fel kell venni a kapcsolatot „Pálfi” ügynökkel is, hogy a jelzett aspektusokat lehessen ellenőrizni.

Muresan, N. hadnagy

A dokumentumokból arra lehet következtetni, hogy a beszámoló, jelentés rendszerint egy konspiratív házban készült, ahol az ügynök és a tartótiszt találkozott. Ez esetben „Dusa” beszámolója után Muresan Nicolae hadnagy leírta, hogy mit mondtak neki, majd a főnökök látták el további útbaigazítá­sokkal Muresant. A dossziéban található jelentésben a beszélgetés résztvevőinek neve szerepelt ugyan, de a CNSAS által kibocsátott másolaton minden nevet letakarnak.

Az egyik besúgó

Ugyanennek a jelentésnek a módszertani részében először jelenik meg a „Pálfi” fedőnevű ügynök. A név feloldására 2007 márciusáig kellett várni. Ekkor kapott Bíró József levelet a CNSAS-től, amelyben felfedték „Pálfi” identitását, és megtudhatta, hogy az 1949-ben született Kovács Ludovic-ról van szó.

„Kovács Laji ott lakott a Hősök emlékművével szemben, én pedig a református parókián 14-15 éves koromig, onnan ismertük egymást. Egyébként legalább 40-50 név szerepel a két, több mint négyszáz oldalas dossziéban, akikkel bizonyos periódusokban barátok voltunk vagy együtt buliztunk. De hál’ istennek, nem végezték az elvtársak mindig jól a munkájukat. Rengeteg hiányosságuk is volt.”

A jelentéseken túl

„Nagy része feltételezés volt – emlékszik vissza Bíró József. – De vannak dolgok, amik meghatározzák, hogy az ember miért éppen oda csapódik, ahova, s nem máshova. Van családi indíttatás és van a baráti kör. Igaz, az utóbbi szerint én inkább a túlsó oldalon kellett volna legyek, nem egy olyan osztálytársam, barátom volt a középiskolában, akinek szekus tiszt volt az apja. Ott volt például Albert Marci, Erdély Laci, s én ezekkel barátkoztam.

Anyám a szakszervezetnél dolgozott, így a Hargita Együttesen keresztül hozzáférhettem egy kis magnóhoz. Ezzel akartam vágódni egy hosszú hajú, farmeres társaságnak, akiket gyermekkoromtól ismertem, de nem voltam a bandájukban: Bíró András, Hajdu Béla, Máthé Jancsi stb. jól szituált szülők gyerekei voltak, a vagányok, a menők Szeredában. Szóval, anyámon keresztül hozzájutottam a kis magnóhoz, felvettem arra egy rakás jó zenét, s úgy mentem le a strandra. S akkor kezdtem velük járni. Lehet, őket egy kicsit zavarta, hogy egy Liviu Stanciu került közéjük, de elfogadtak. 1970-ben kirúgtak engem a suliból, ötünket egyszerre, mert betelt a pohár. Persze, mikor kirúgtak, sokkal egyszerűbb volt ezekkel a „hosszú hajú” haverekkel folytatni a kapcsolatot, s nem pedig a volt osztálytársakkal.

Estiben érettségiztem 1973-ban. Nem tudtam róla, hogy közben már engem figyelnek. Ősszel sikerült a felvételim a technikumba, és akkor októberben hívattak be először, majd néhány alkalommal gyors egymásutánban.

A behívások

Bíró József kikérte az első behívások alkalmával aláírt nyilatkozatait is. Ártatlan szövegek arról, hogy a Szabad Európa Rádióban a beat-műsort hallgatta, de 1972-ben elromlott a készüléke, így azóta nem hallgatta. Leírta a nyilatkozatban, hogy volt Magyarországon, és könyveket vásárolt, többek között a Piszkos Fred, a kapitányt Rejtő Jenőtől, és a Forradás című könyvet Kósa Ferenctől.

„Ott volt három civil, s egy egyenruhás, őrnagynak tűnt a jelzése alapján. Nem tudtam, egy nap telt-e el, vagy két nap, vagy csak egy-két óra. Magyarázták, hogy meg kéne javulni. És a barátaimnak is meg kellene ezt magyaráznom, mert ők direkt azért vannak, hogy jó útra térítsék a barátaimat. És feltették a kérdést: hogy én a barátaim érdekében hajlandó vagyok-e elmondani nekik, hogy melyik barátom mit csinált? - Ez volt a rávezető, hogy súgjam be őket – s hogy érzek-e annyi erőt, hogy a barátaim érdekében megtegyem? S akkor éreztem, hogy baj lesz, s mondtam, hogy nincs annyi erőm. Az egyik felugrott. Nem ütött meg, de a kezét felemelte, s ordított, hogy csak hülyítem őket, s akkor vették elé az iskola ügyét: az országnak nem érdeke, hogy fizesse a taníttatásomat... Akkor azt hittem, hogy a technikumból is kirúghatnak, s még jobban beijedtem, azt ígértem, hogy többet azzal a társasággal nem beszélgetek, mert nem vagyok képes őket jó útra téríteni, térítsék a hivatottak, de jó fiú leszek, ünnepélyesen megfogadtam, se az államnak, se senkinek rosszat nem csinálok.

Utána a technikumban tényleg teljesen más társaságba jártam, de ugyanúgy hallgattuk a szabcsit, ugyanazzal a hosszú hajjal. Nem változott semmi, csak a személyek cserélődtek.”

Egy 1974. október 3-án keltezett jelentés elemzi a Forradás című könyvet: pontos tartalmi leírást kapunk Csoóri Sándor és Kósa Ferenc kötetéről, és azt is megtudhatjuk, hogy a fiúk bizony olvastak: „A két novellát szondázs-szerűen ellenőriztük több bekezdés elolvasásával és lefordításával. A könyv kb. 240 oldalas és közepes nagyságú kiadvány, ára 18 forint. A Piszkos Fred, a kapitány egy történelmi-elbeszélő jellegű regény és a főhős vitézi tetteit mutatja be. ”
Ugyanezt a jelentést azzal a következtetéssel fejezi be Muresan, hogy Liviu Stanciu dossziéját le lehet zárni. De hogy végül is lezáródott-e s majd újraindult, vagy le sem záródott – erre nem talált választ Bíró József. Az ügycsomóban dátum szerint van egy szakadás, és érdekes, hogy épp arra az évre nem terjed ki a megfigyelés, amikor Stanciu Liviu 1978-ban hivatalosan is Bíró József lett.

„A dossziémban 1980-tól vannak megint anyagok, de nem létezik, hogy pont ebben a névcsere utáni két évben ne lettem volna megfigyelve. A CNSAS szakértői szerint sem stimmel valami...”

Nem és nem

1980-ban „Daniel” (amint megjegyzi a jelentésben, B. J. kollégája már három éve az OGA-nál) a „Mimóza-ház”-ban adja le a jelentését Gheorghe Pop hadnagynak, és jellemzi Bíró Józsefet. Többek között elmondja, hogy mindig mindenkinek ellentmond, szórakozik a kollégák rovására, sokat kommentál, és Franciaországba szeretne utazni. Ugyanezen a gépelt iraton kézírással megjegyzés: franciaországi kiutazási kérelme elutasítva. A dossziéban természetesen helyet kapott a Securitate azon átirata is, amelyben a szekus tiszt kéri az útlevélosztályt, hogy az útlevélkérelmet utasítsák vissza. Valószínű tehát, hogy mindazok, akiknek külföldi utazási kérelmét elutasították a hetvenes-nyolcvanas években, hasonló irományokat találhatnának saját dossziéjukban. Az ügycsomók rendszerint levelek, és telefonbeszélgetések fordításait is tartalmazzák. Bíró József többek között egy 1983-as telefonbeszélgetés részletének fordítását másoltatta ki:
„A célszemély feleségét telefonon hívta ——— és arról érdeklődött, hogy van-e szüksége Lactosan-ra. A célszemély felesége azt válaszolta, hogy igen, hat dobozra van szüksége” – fordította románra SZ. A. őrmester.

Házkutatások

1988. május 16-án a Megyei Rendőrség Gazdasági Osztálya a Megyei Securitatenak egy Bíró Józsefnél végzett házkutatásról számolt be. „Az akkor volt, amikor megölték Gál Csabát a kultúrházban és utána nyílt tárgyalást tartottak a szakszervezetek művelődési házában – meséli Bíró József. – Az ügy akkora felháborodást keltett, hogy kezdett gyűlni a tömeg a kultúrháznál. Én már tagja voltam a Prisma fotókörnek, és egy fotósorozatot akartam készíteni. De mire odaértem, már zsúfolásig meg volt telve a környék, s kezdték a rendőrök oszlatni a tömeget. Nekifogtam fényképezni, s akkor elkaptak a zsaruk, felvittek a rendőrségre, előhívták a filmet és a táskában volt valami régi pénz, s ez jó kifogásnak bizonyult egy házkutatáshoz. Hazavittek, áthívták a szomszédot tanúnak, s egy félórás, felszínes házkutatást tartottak.”

A házkutatás eredményeként a rendőrség felhívta a Securitate figyelmét néhány piros-fehér-zöld keretes nyomtatványra, két, írógéppel írott cikkre („Memorandum a Helsinki Értekezlet megállapításainak betartását ellenőrző Madridi konferencia résztvevőihez” és „A romlás évtizede”), és további, operatív szempontból érdekes anyagokra, amiért érdemes lenne ez utóbbi szervnek is házkutatást tartania.

Bíró József úgy emlékszik, hogy ugyanazon a héten a Securitate is megérkezett. „Szakértőket hívtak: jött Boar Liviu, a levéltár igazgatója, Barabási László, a múzeum igazgatója, Muckenhaupt Erzsébet, Farkas Irén, Beldimán, s jött egy duba is. Több mint kétszáz tárgyat elvittek.”
A rendszerváltás után három évre és tizenhat tárgyalásra volt szükség ahhoz, hogy Bíró József visszaszerezhesse az elkobozott tárgyak egy részét. „A múzeum raktárából, amit tudtunk azonosítani, azt visszakaptam. De sok tárgy elveszett, olyan is volt, hogy azt mondták, nem is volt bevíve. Például az utcanévtáblás gyűjteményem. A levéltártól is visszakaptam a dolgokat, de szerintem nagyon kevesen próbálták meg visszaszerezni a házkutatások során elvitt tárgyaikat.”

Egy másik besúgó

Néhány jelentés egy „Aron” fedőnevű ügynöktől származik. Erről a személyről Bíró Józsefnek sikerült kétségen kívül megállapítania, hogy a volt múzeumigazgató, idősebb Barabási László rejtőzik a név mögött.

„Házkutatáskor elvette az általam készített diapozitívokat, mondván, hogy nála jobb helyen van, s aztán visszaadja... Nem is láttam többet. Ő állítólag odaadta a zsaruknak. De a jelentésében szó van a diákról. De számos más elem is erre enged következtetni.”

1989 májusában Nicolae Neagoe alezredes láttamozta azt a jelentést, amelyben a Securitate javasolja egy szovjetunióbeli kirándulásra szóló kérés visszautasítását. Ennek ellenére oda elengedték Bíró Józsefet. Ugyanezen év novemberéből származik az az átirat, amelyben a Hargita megyei Securitate a Bihar megyei szekusok segítségét kérte a célszemély megfigyelésében, amikor az Félixfürdőn a Maros szállóban fog megszállni. De nem ez a két vastag dosszié utolsó irata: volt abban ugyanis kézzel írott jelentés 1990 (!) júliusából is. „Én akkor jöttem haza egy-két hete Franciaországból, és a C nevű ügynök jelentette, hogy látta, hogy egy francia kocsiból valamit tettem át az én kocsimba a Penge blokk mögött. Tehát még dolgoztak...” – mondta Bíró József, aki eddig összesen két emberről tudja teljes bizonyossággal, hogy jelentettek személyéről: egyiket ő maga azonosította, a másik nevét néhány év után hivatalosan közölték. „Én elvártam volna tőlük, hogy vagy már akkor keressenek meg, figyelmeztessenek, találjanak kifogásokat, miért vállalták, vagy 89 után vallják be. Legalább tudomásul veszed... ha nem is bocsátod meg.”

Előbb-utóbb a többi besúgó is lelepleződhetik – vélekedik Bíró József –, ugyanis az az eljárás, hogyha a CNSAS-nél valaki teljes bizonyossággal megállapítja, hogy ki rejtőzik egyik vagy másik fedőnév mögött, akkor az illetőt nyilvántartásba veszik, és mindazokkal közlik a nevek feloldását, akik ezt a saját dossziéjuk megtekintése után kérelmezték. Épp ezért Bíró József várja továbbra is „Ionel”-nek, „Dorel”-nek s a többi besúgónak a jelentkezését.

„Ugyanakkor elvárnám, hogy mindenki, akinek baja volt a szekuval, kérelmezze az ügycsomójának a megtekintését s valamilyen szinten hozza nyilvánosságra, legalább a baráti vagy ismeretségi körében. Jobb, mint kételyek közt élni. A gyanú mindig benne marad az emberben... de nagyon fel kell készülni – a legrosszabbra is, mert az is megtörténhet, hogy akit a legközelebbinek hittél, az volt az árulód...” – tanácsolta Bíró József.

Daczó Katalin

Jelentés

(Írógéppel készült 1973. július 7.-én)
A forrás tájékoztatja önöket, hogy 1973. július 2-án beszédbe elegyedett Stanciu Liviuval, és.... a Fenyő vendéglőben. A beszélgetés során előhozódott a román állami küldöttség Német Szövetségi Köztársaságban tett látogatása.

A társalgás azzal kezdődött, hogy ———- —————— azt mondta, hogy hallgatta a Szabad Európa Rádiót és a hírműsorban beszéltek a román állami küldöttség NSZK-ban tett látogatásáról. A hírt ——— ———- kommentálta, akinek fel volt másolva magnószalagra néhány beszéd, ami a látogatás során elhangzott. ———– elindította a magnót majd kommentálta a felvételt. (...) Egy adott pillanatban a magnószalagról elhangzott, hogy Romániában minden dolgozó, nemzetiségtől függetlenül együtt építi a szocializmust. —— megállította a szalagot és azt mondta, nem így van, mert főként az erdélyiek sokat el kell tűrjenek, mert magyarok, és ha egy magyar nemzetiségű ember máshová megy Romániában, akkor másképp nézik, mint egy románt.

Akkor Stanciu Liviu azt mondta, hogy így van, és hogy ő is hallgatta ——, aki még azt mondta, hogy mindent eladnak az országból a paradicsomtól a zokniig, azért, hogy a többi ország színvonalára emelkedjünk, csakhogy a romániai munkásoknak nincs semmijük. Ugyanebben a műsorban, ahogy Stanciu Liviu mondta, ————t arról tájékoztatta egy romániai tudósító, hogy Bukarestben, nem messze a Párt székházától egy üzletben összevertek az emberek valami csehszlovákiai sportingekért, de hogy ilyen sportcuccokat exportálnak, úgy ahogy a húst és más olyan termékeket is, amelyekért az emberek összevernek az országban. (...)

Minden jelenlévő egyetértett Stanciu Liviu és —— kommentárjaival, de nem szóltak bele, mert azok a Szabad Európa rádióban hallottak alapján beszéltek.

„Dorel”

Intézkedési terv „Bárd” követési dossziéjában

1973. ápr. 20.

A Stanciu Liviu által elkövetett ellenséges tevékenység ellenőrzése, dokumentálása és befolyásolása ügyében a következő intézkedéseket kell foganatosítani:

I. Irányítani továbbra is azt az ügynöki hálózatot, amely az első észrevételeket szállította, vagyis továbbra is fel kell használni „Dorel” és „Ionel” ügynököket, hogy meg lehessen állapítani

– miben áll S. L. szökési szándéka

– ellenséges magatartásának természete, forrása és hatása a környezetére

– mit rejteget a fiókjában, mit akar elérni ezekkel az írásokkal

– hogyha az állami vezetés elleni fenyegetőzése az állami vezetők személyi épsége ellen is irányul (...)

II. A célszemély kapcsolatainak azonosítása és ellenőrzése (...)

III. Megvizsgálni egy házkutatás lehetőségét, felállítani egy megfelelő forgatókönyvet...)


Bíró József

Bíró József Csíkszeredában született 1952-ben Liviu Stanciu néven. 1975-ben végezte az Építészeti Technikumot. Nevét 1978-ban magyarosította, felvéve anyai nagyapja, Bíró József nevét. 1976-1990 között a Hargita megyei Vízgazdálkodási Vállalat alkalmazottja volt. 1990-1994 magánvállalkozó, 1995-től főállású civil: a Pro Demokrácia Egyesület, a Polgár-Társ Alapítvány és az Eurokultúra Egyesület keretében tevékenykedik. 2004 óta városi tanácsos.