(O carte din 1942 care nu si-a pierdut pana astazi valabilitatea. Analiza politicii minoritare din Romania interbelica se face cu un realism rar intalnit. Recenzia de mai jos este prima reactie importanta la aparitia studiului semnat de avocatul si sociologul Mikó Imre.)
huszadikszazad.hu
06. 1942.
Az erdélyi magyarság huszonkét éves küzdelméről, a román államhatalommal, még nem írtak összefoglaló munkát. Az elsőség Mikó Imréé. Aki, némiképpen ismerős az anyaggal, csak a legnagyobb elismerés hangján szólhat a „Huszonkét év”-ről, amelyhez hasonlóan magas színvonalú tudományos szellemű politikai munka évek óta nem jelent meg magyarul. Különösen a mai időkben nem dicsérhető eléggé, hogy egy gyakorló politikus rendet teremt ismereteiben, nagyobb összefüggéseket iparkodik áttekinteni, művében nem titkolt érvényesülési céljait szolgálja, hanem a tudományos igazságot.
Nem dicsérhető eléggé, hogy a több, mint háromszáz oldalas könyvben egyetlen egy kortesbeszédbe kívánkozó mondatot sem találunk; a szerző mindig az íróasztal mellől beszél, sohasem a hordókról. Tárgyilagosságát sem korszerű eszmék, sem pártállása nem homályosítják el. Úgy, ahogy könyvéből megismertük, Mikó Imre a legjobb értelemben vett erdélyi reálpolitikus.
Öt fejezetre osztja az erdélyi magyarság politikai történetét. Az első négy évben – 1919 és 1922 között - a helyzet egyelőre áttekinthetetlen. Erdélyben éppúgy mint Magyarországon s Magyarországon éppúgy mint Európában. A tájékozódásra, tehát az állásfoglalásra nincs mód, a szigorú gyülekezési tilalom és az ostromállapot egyenként is tehetetlenné tesz, csaknem minden szervezkedést.
Ennek ellenére 1921 januárjában mégis megalakul a magyarság első szervezete, a Magyar Szövetség kolozsvári tagozata, a későbbi szervezkedések magja. A következő korszakban, amely 1928-ban zárul, a románok által megszüntetett Magyar Szövetség helyét az Országos Magyar Párt veszi át, ugyanekkor megindul a parlamenti élet, amelyben a Magyar Párt is részt vesz. Mikó a korszakot a politikai paktumok korénak nevezi.
Ezt az elnevezést az a tény okolja meg, hogy ebben korszakban a Magyar Párt különböző román és kisebbségi pártokkal szövetkezve vesz részt a választásokon, egyfelől abból a célból, hogy, tekintélyesebb képviselethez jusson a parlamentben, másfelől pedig a támogatás fejében a támogatott s így kormányra kerülő román pártoktól kicsikart engedmények, kedvéért.
Ebben a korszakban illeszkedik bele a magyarság a kisebbségi élet nyujtotta keretekbe, ekkor alakul ki az a harcmodor, amelyet a magyarság politikai vezetői alkalmaznak a román államhatalommal szemben, mindaddig, amíg a román demokrácia, meg nem szünik s át nem adja helyét a tekintélyuralomra épült rendi Romániának. Az 1928 és 1933 közötti harmadik korszak az előzőtől voltaképpen csak abban különbözik, hogy ez öt év alatt a Magyar Párt önálló listával indul a választásokon, azaz kikapcsolódik a rendkívül bizonytalan és változékony román pártpolitikai életből.
Erre az időre esik Maniu három éves miniszterelnöksége, a kisebbségek elnyomásának legenyhébb időszaka s Nagyrománia legtisztább választási küzdelme, az 1928 decemberi választás, amelyen tizenhat magyar képviselő és hat szenátor jut be a képviselőházba. A szavazatok nyolcvan százaléka a választást vezető nemzeti parasztpártra esett, a Magyar Párt az összeroppant liberálisok elé került s a parlamenti képviselet nagysága tekintetében az ország második pártja lett.
Az 1933 és 1938 közé eső negyedik korszakban csaknem állandóan a liberálisok, a magyar kisebbség legkeményebb kezű elnyomói vannak kormányon. Az európai nyugtalanság visszahatásaképpen a román belpolitika bizonytalanabb, ingadozóbb, mint valaha. A kormányok a kisebbségek feláldozásával próbálnak gátat vetni a mind félelmesebb erejű belpolitikai feszültségnek, majd midőn ez nem sikerül, a király 1938-ban felveti a demokratikus államformát, pártok feletti kormányt alakít és parlament híján népszavazással új alkotmányt szavaztat meg. Az ötödik korszaknak, a rövid, de annál, viharosabb királyi diktatúrának a bécsi döntés és a király menekülése vet véget, Erdély északi része visszatér Magyarországhoz.
A végső következtetést nem mondja ki a szerző, az olvasóra bízza az ítéletalkotást. A tények ismeretében más nem lehet a konklúzió, minthogy a magyarság vezetői rátaláltak az egyedül járható útra. E nehéz időkben tanusított magatartásával a magyarság újabb meggyőző bizonyítékát adta politikai tehetségének.
Mikó cicomátlan, egyszerű nyelven ír, szónoki hatásokat sehol sem keres. Könyve olvasmánynak is élvezetes. Azokon a helyeken, ahol a román belpolitika változékony, színes és zavaros világát írja le, izgalmasabb, mint egy kalandregény. Abban, hogy a legjobb propaganda a tények tárgyilagos lefestése, valóban igaza van.
Kolozsvári Grandpierre Emil
[scriitor, eseist, traducator maghiar, 1907 Cluj- 1992 Budapesta.]
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu