A király visszatért. (a gyönyörűen rekonstruált kolozsvári Mátyás király emlékmű)

Hosszú huzavona után, végül 2011. április 2-án hivatalosan is átadták a világ magyarságának legfontosabb szoboregyüttesét, a gyönyörűen rekonstruált kolozsvári Mátyás király emlékművet.

Minden idők egyik legnagyobb magyar vezetőjének, hazánk királyának szobra 1902-es felállítása óta kiállt minden történelmi vihart, s ma sincs ennél az emlékműnél nagyobb erejű és hatású magyar szimbólum a kárpát-medencei egész Magyarországon. Bár, Kolozsvár etnikai arányait mindössze 100 év alatt megfordították (1910-ben még a lakosság több mint 80 %-a volt magyar, ma pedig alig 20 %), a szoboregyüttesből ma is a magyar birodalom nagysága, büszkesége árad az Erdély középpontjának számító főtéren. Ez egyébként nem véletlen, hiszen alkotója, Fadrusz János a következőket írta az emlékműről a századfordulón: „ A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.

Nos, az emlékművet méltóképpen újították fel, hiszen eltüntették mögüle az ormótlan, giccses zászlótartó rudakat a román zászlókkal együtt, ahogy levették a talapzatról is az 1932-ben, majd 1992-ben oda szögelt román soviniszta táblát, és már a tér is az eredeti állapotában tündököl, román színekre festett padok nélkül. A gyönyörűen, csodás fényében pompázó szoboregyüttes időközben világítást is kapott, így nemcsak nappal, hanem éjszaka is uralja Kolozsvárt és Erdélyt. Ráadásul a felújítást végző mesterek még a Mátyás király fején lévő babérkoszorút is bearanyozták. Örömünk felhőtlen lehetett volna, ha a jelenleg regnáló magyarországi kormány és a román kormányt képviselő RMDSZ nem rondít bele az ünnepbe. Még az előző budapesti kormány és a román kabinet 2009-ben állapodott meg a rendkívül leromlott állapotba került szobor felújításáról, amelyet fele részben magyarországi, fele részben romániai közpénzből finanszíroztak. A hivatalos, ünnepi átadást azonban folyamatosan halogatták, ugyanis a jelenlegi magyar kormánynak nem felelt meg az eredeti időpont (amely Mátyás király születésnapja, február 23. lett volna), később pedig Kelemen Hunor, romániai kultuszminiszternek (aki időközben az RMDSZ elnöke lett) volt kifogása a kitűzött új dátum ellen. A halasztások okát hivatalosan nem árulták el, de minden bizonnyal az RMDSZ elnökválasztása és a magyar és román „szélsőségesektől” való félelem miatt halogatták az avatást. Az április 2-án megtartott ünnepségen aztán látszott is, hogy a szervezőknek szinte púp volt a hátán a rendezvény, amelyen szerettek volna mihamarabb túl lenni. A román magyargyűlölők – ígérgetéseik ellenére - végül nem jelentek meg, így nem volt román zászló sem a tömegben, ugyanakkor a magyar szervezők pártpolitikai rendezvénnyé silányították a történelmi jelentőségű ünnepet. Mindössze körülbelül ezer ember jelent meg az avatáson, ahol többtucatnyi RMDSZ-es pártzászlót lehetett látni, de magyar lobogót egyet sem. Az emlékmű mellett felállított zászlótartóban az EU-s és a román zászló mellett egy kifakult, megkopott piros-fehér-zöld rongyszerű zászló árválkodott. Színpadot nem állítottak, ezért a szónokokat nem lehetett látni, a hangosítás pedig olyan katasztrofális volt, hogy egy szót sem lehetett érteni a szónoklatokból. Talán jobb is, hiszen kizárólag pártpolitikusok semmitmondó beszédei hangzottak el, s nem volt semmiféle kulturális műsor sem. Még szerencse, hogy a rendezvény kezdetekor több tucatnyi magyar lobogóval mintegy száz vármegyés érkezett, rendezett sorokban, fegyelmezetten, ám mind a román karhatalom, mind a nép soraiban nagy feltűnést keltve. Ők egyébként a balmazújvárosi és szegedi vármegyéseken kívül mindannyian erdélyiek voltak, főként kolozsváriak, kézdiszékiek, marosvásárhelyiek, sepsiszentgyörgyiek, csíkszeredaiak, zilahiak, nyárádszeredaiak, bánffyhunyadiak és nagyváradiak. A mozgalom erdélyi vezetői – Lokodi Ferenc Attila, Szőcs Zoltán, Szabó Nándor – mellett jelen volt a HVIM elnöke, alapítója, Toroczkai László is.

A nagy létszámban felvonuló rendőrök és titkosszolgálati emberek mindvégig a HVIM-es zászlókat is tartó vármegyés csoporttal foglalkoztak, vonulásukat követték, és minden mozdulatukat kamerával rögzítették, még a Szent Mihály templom tornyának ablakaiból is árgus szemekkel figyelték a magyar sokaságot, főként a zászlóval érkezett nemzeti radikális fiatalokat. Egy jobbikos zászló is látható volt egyébként a tömegben, ám rajtuk kívül egyetlen szervezet sem jelent meg. Igaz, a civilek, megunva a kormányok hercehurcáját, néhány tucatnyian korábban már tartottak egy „előavatót”, de mégis április 2-án volt a hivatalos ünnep, így meglepő volt a hiányuk, ahogy az ezer fős tömeg is méltatlanul kevés volt ahhoz képest, hogy még ma is több mint 60 ezer nemzettársunk él Erdély fővárosában. A világ magyarságáról nem is beszélve, amikor egy vurstli kedvéért több tízezernyi magyar is képes összegyűlni, akkor egy ilyen erőt adó, dicsőséges avatóünnepre mindössze néhány tucatnyi autó érkezett távolabbi vidékekről.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nemes gesztusként külön, a szoboravatóra készült emléklappal, a vármegyések pedig a Székely Himnusz egyik jelmondatával: „Jöjj hát, királyunk, itt vár a te néped-kincses Kolozsváron” feliratú szórólapokkal kedveskedtek a jelenlevőknek, ezzel is hangsúlyt adva annak a ténynek, hogy I. Mátyás király máig nemzetünkben lüktető szellemiségét egyetlen politikai párt, egyetlen újtelepes nép sem sajátíthatja ki magának kampánycélból, hiszen igazságos magyar királyunk máig ható életpéldája európai nemzeti örökség is, amely napjainkban különös aktualitással bír, hiszen még igen sok a „kolozsvári bíró”, akit az elmúlt húsz év alatt nem számoltattak el!

(HVIM sajtószolgálat)