2013. május 3., péntek: Nyílttér
Hogyan rabolják ki Erdélyt a nemzeti egység szellemében
Constantin Niţă miniszter éppen ezt teszi: miközben azt szajkózza: a haza a modern világ legmagasabb csúcsai felé halad, porba döngöli és szétveri az egyetlen ágazatot, amely még jelenthet valamit: az energiaügyet. Igen, tudom: ez egy olyan ágazat, amely sok éber és okos srác zsebét megtömte. De ők éppen azon pártok engedélyével tették, amelyek „okosságukat” megbélyegezték.
A Romgaz és a Transgaz – vagy ezek menedzsmentjének – Bukarestbe költöztetése a „regionalizálás” lázas előkészületeire utal: mindent a fővárosba költöztetünk, a felelősséget decentralizáljuk és a forrásokat központosítjuk: amolyan „tietek a munka, mienk a pénz” felállás. És mindez akkor, amikor nekünk azt mondják, hogy válság van, és csak így lehet egységes a nemzet – de a háttérben ugyanazt a nemzetet kirabolják, éljen az Medgyesen, Tecuci-on vagy Máramarosszigeten.
Az első erdélyi földgázlelőhely felfedezése óta – a Maros megyei Kissármáson 1909-ben – a fővárosok különféle elsőbbségeket követeltek maguknak: de sem a császári Budapest, sem Bukarest (a kommunizmusban sem) nem merte elvenni Erdélytől a korona gyöngyét. Amíg nem jött Niţă – aki talán hálából, amiért az itteni emberek egyszer régebben tisztességesen fogadták a fiatal, Jászvásár környéki gyakornokot, aki Brassót választotta lakhelyül.
Vajon milyen lenne, ha az összes német vállalat székhelyét egyszeriben kötelezően Berlinbe költöztetnék? A franciákat meg Párizsba, az olaszokat Rómába? Ahelyett, hogy térképekre firkálna, a miniszter elvtárs elgondolkozhatna azon, miért nem lehetett többé elérni az 1976-os szintet, amikor a földgázkitermelés 29,8 milliárd köbméter volt – ma nyolcszor kevesebbet termelnek ki „hála” a minisztériumok papírmunkájának. Meg azon is gondolkozzék el, hogy Medgyesen az ágazat legjobb munkásai, szakemberei dolgoznak, és a bürokraták Bukarestbe zsúfolása nem megoldás.
Csakhogy itt a politikai játszmák uralkodnak. Miután Szebent és Brassót szembeállította egymással, a miniszter elvtárs most ugyanezt tenné Erdéllyel és Bukaresttel. Elvették az ásványvizeinket, a rezet, az aranyat, az ezüstöt, az autópályákat – mindenről a miniszterek döntenek: ott adják el darabról darabra Romániát, nem Medgyesen, Tecuci-on vagy Máramarosszigeten.
Nagy pancserkedés, amit Niţă véghezvisz: hiányzik az elképzelés, fogalma sincs a románok prioritásairól, és talán ezért látja Romániát Bukarest csatlósának: ezért aztán a harmonikus fejlesztés helyett olyan közigazgatási-pénzügyi függőséget tart fenn, amiről sem a régebbi budapesti vezetés, de még a kommunisták sem álmodtak.
Hogy érthetőbb legyen, itt egy moldvai példa: Oneşti városa a RAFO adóiból élt, a település GDP-jének majdnem 80 százalékát a RAFO adta, de a vállalatot tönkretették, s vele a várost is. Ez vár Medgyesre is, ahol a Romgaz és a Transgaz adóiból 65 százalékot kapnak vissza fejlesztésekre.
Kétlem, hogy Niţă ezt értené. Úgy tudom, már a székhelyet is kinézte Bukarestben a Hristo Botev utcában. Állásbörzét is szerveztek, amelyen azt mondták a munkakeresőknek, hogy Németországban képzésen vesznek részt, majd a fővárosba mennek dolgozni. Csakhogy a kényelmes miniszteri fotelekből talán nem látni, milyen volna, ha egy egész város vagy egész Erdély az utcára vonulna.
Az ötezer medgyesivel, aki két hete tüntetett, ezrek szolidarizálnának, csatlakozva hozzájuk Erdély erőforrásainak megvédéséért. És itt meg is állok, jó lenne mindenkinek elképzelni, milyen az a pénzügyi önrendelkezés, amikor az indítógombok mindig a miniszterek keze ügyében.
Niţă elvtárstól csak annyit kérek: képzelje el, hogy az a pánikgomb.
SABIN GHERMAN
(Citynews.ro)
Az első erdélyi földgázlelőhely felfedezése óta – a Maros megyei Kissármáson 1909-ben – a fővárosok különféle elsőbbségeket követeltek maguknak: de sem a császári Budapest, sem Bukarest (a kommunizmusban sem) nem merte elvenni Erdélytől a korona gyöngyét. Amíg nem jött Niţă – aki talán hálából, amiért az itteni emberek egyszer régebben tisztességesen fogadták a fiatal, Jászvásár környéki gyakornokot, aki Brassót választotta lakhelyül.
Vajon milyen lenne, ha az összes német vállalat székhelyét egyszeriben kötelezően Berlinbe költöztetnék? A franciákat meg Párizsba, az olaszokat Rómába? Ahelyett, hogy térképekre firkálna, a miniszter elvtárs elgondolkozhatna azon, miért nem lehetett többé elérni az 1976-os szintet, amikor a földgázkitermelés 29,8 milliárd köbméter volt – ma nyolcszor kevesebbet termelnek ki „hála” a minisztériumok papírmunkájának. Meg azon is gondolkozzék el, hogy Medgyesen az ágazat legjobb munkásai, szakemberei dolgoznak, és a bürokraták Bukarestbe zsúfolása nem megoldás.
Csakhogy itt a politikai játszmák uralkodnak. Miután Szebent és Brassót szembeállította egymással, a miniszter elvtárs most ugyanezt tenné Erdéllyel és Bukaresttel. Elvették az ásványvizeinket, a rezet, az aranyat, az ezüstöt, az autópályákat – mindenről a miniszterek döntenek: ott adják el darabról darabra Romániát, nem Medgyesen, Tecuci-on vagy Máramarosszigeten.
Nagy pancserkedés, amit Niţă véghezvisz: hiányzik az elképzelés, fogalma sincs a románok prioritásairól, és talán ezért látja Romániát Bukarest csatlósának: ezért aztán a harmonikus fejlesztés helyett olyan közigazgatási-pénzügyi függőséget tart fenn, amiről sem a régebbi budapesti vezetés, de még a kommunisták sem álmodtak.
Hogy érthetőbb legyen, itt egy moldvai példa: Oneşti városa a RAFO adóiból élt, a település GDP-jének majdnem 80 százalékát a RAFO adta, de a vállalatot tönkretették, s vele a várost is. Ez vár Medgyesre is, ahol a Romgaz és a Transgaz adóiból 65 százalékot kapnak vissza fejlesztésekre.
Kétlem, hogy Niţă ezt értené. Úgy tudom, már a székhelyet is kinézte Bukarestben a Hristo Botev utcában. Állásbörzét is szerveztek, amelyen azt mondták a munkakeresőknek, hogy Németországban képzésen vesznek részt, majd a fővárosba mennek dolgozni. Csakhogy a kényelmes miniszteri fotelekből talán nem látni, milyen volna, ha egy egész város vagy egész Erdély az utcára vonulna.
Az ötezer medgyesivel, aki két hete tüntetett, ezrek szolidarizálnának, csatlakozva hozzájuk Erdély erőforrásainak megvédéséért. És itt meg is állok, jó lenne mindenkinek elképzelni, milyen az a pénzügyi önrendelkezés, amikor az indítógombok mindig a miniszterek keze ügyében.
Niţă elvtárstól csak annyit kérek: képzelje el, hogy az a pánikgomb.
SABIN GHERMAN
(Citynews.ro)
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu