Conferința A cenzúra mint ideológia, Dan Culcer invitat al Kemény Zsigmond Társaság

 Sursa :https://udvardy.adatbank.ro/index.php?action=nevmutato&nevmutato=Dan%20Culcer

1999. október 5.

A Kemény Zsigmond Társaságnak nagy jelentősége van Marosvásárhely, Erdély szellemi életében. Ennek emlékét őrzi Marosi Ildikó 1973-ban kiadott kötete a társasággal kapcsolatos levelezésről. A kommunizmus idején szünetelt a társaság tevékenysége, majd a kilencvenes évek elején újraindult. A szeptember 28-án megkezdődött új évad első előadója dr. Péter Mihály mikrobiológus, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezető professzora volt, aki a kórokozókról, fertőző betegségekről értekezett. Csíky Boldizsár zeneszerző, a társaság jelenlegi elnöke nyilatkozott munkájukról. El akarták kerülni, hogy az ugyancsak marosvásárhelyi Látó Irodalmi Színpaddal teljesen azonos funkciót töltsön be a KZST. A bukaresti Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány /FDSC - Fundatia pentru Dezvoltarea Societatii Civile/ nagyvonalúan támogatta tevékenységünket. Ez a támogatás lehetővé tette, hogy a meghívottaknak útiköltséget térítettek, valamint alkotási versenyt szerveztek középiskolások számára. - 1990 után a KZST felélesztésében nagy szerepe volt Oláh Tibor irodalomtörténész-kritikus-műfordítónak. Oláh halála után vette át Csíky a stafétabotot. Csíky Boldizsár meghonosította a székfoglalókat, az előadók a társaság tagjaivá válnak ezáltal. Az elmúlt időben meghívták Marosvásárhelyre László Gyula történészt, Újfalusy József muzikológust és Jakó Zsigmondot. 1998-ban Cigány György zenész, Horváth Andor, Jánó Mihály, a sepsiszentgyörgyi művészettörténész, Gál István, a filmrendező, Egyed Emese, Sebestyén Mihály, a Teleki Téka munkatársa, Pálffy Géza, a budapesti Történelemtudományi Intézet munkatársa és Dan Culcer, Párizsban élő író tartott előadást, és volt egy rendezvényük, amelyre minden romániai magyar irodalmi folyóirat főszerkesztőjét meghívták. Az új évadban a meghívottak között Angi István, Mandics György, Kovács Ferenc, Lőrinczi László, Vekerdi László, Péntek János, Andrásfalvy Bertalan, Várszegi Asztrik, Pozsony Ferenc, Keszeg Vilmos, Tenke Sándor és Brassai Zoltán szerepel. /Máthé Éva: Új évadot nyitott a Kemény Zsigmond Társaság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./

2010. június 19.

A cenzúra mint ideológia
Zsúfolásig telt kedd délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnoka, ahol az intézmény vendégtanár-programjának keretében ezúttal Dan Culcer, erdélyi származású, jelenleg Franciaországban élő író tartott igen nívós és érdekes előadást. Olyan értekezést, amely hidat képezett a két, párhuzamos Marosvásárhely között, magyar és román értelmiségiek egyaránt ültek a rögtönzött nézőtéren.
A vendégtanár értekezésének címe A cenzúra mint ideológia, de ennél jóval többről szólt a majd' kétórás, önéletrajzi elemekkel gazdagított előadás. A diktatúra korabeli visszásságait, jelenre kiható következményeit is vizsgálta az előadó, úgy az irodalmi és művészi alkotómunka, illetve annak ellehetetlenítése, mint a mindennapi élet terén.
– Paradox módon, azok közül, akik a cenzúra gépezetében dolgoztak, még sokan életben vannak. Hasznos lenne, ha véleményüket saját tevékenységükről meghallgatnánk, megvitatnánk. Hiszen a cenzúra volt a mindenható eszköz, lángszóró, amely tabula rasává tett minden addigit, hogy helye legyen a proletkultnak. A romániai cenzúra már a XVIII. századtól létezik, XX. századbeli formáját a kommunista diktatúra a szovjetektől vette át. Erről igen sok tanulmány értekezik. Én személyes okok miatt foglalkozom ezzel a témával. Nem emlékiratokat írok róla, hanem az általa keltett atmoszférára igyekszem rávilágítani. Könyves családban születtem, amelyben az irodalom mindenhatónak számított. Rengeteget olvastunk, és bármit olvashattunk, a cenzúrázott könyveket is, amelyek borítóját a szüleim papírral fedték le. De 1948 után a hazai tiltott könyvek listáján már nyolcezer cím szerepelt. Először az '50-es évek elején láttam szétvert könyvtárat. Kolozsvári gyermekéveim alatt, 1953-ban a hatalom emberei a mai zeneiskola, egykori Ferenc-rendi kolostor ablakából hajigálták az utcára a rend könyvtárának könyveit. Régi, több száz éves, pergamenbe vagy bőrbe kötött könyveket. Édesapám igen bátor volt, odalopakodott és kiemelt belőlük pár darabot. Köztük egy 1690-ben, Amszterdamban nyomtatott kötetet. Ez a borzalom egy életre elkísért. Tanúja voltam az egyházi iskolák bezárásának, a tiltott könyveket a kolozsvári egyetemi könyvtár pincéjében tárolták. '55 után ezek birtoklása házkutatást, letartóztatásokat vont maga után. Erről is fennmaradtak dokumentumok.
Az állami könyvtárak állománya ugyanakkor nagyon kibővült. A hatalom a klasszikus orosz irodalmat importálta, Szolzsenyicint és társait viszont nem, pedig őt Magyarországon fordították is. '63-ban a kolozsvári könyvtárakat régi francia irodalommal töltötték fel. Azért, mert a romániai nyomdák Franciaországnak nyomtattak és cserébe az ország nem pénzt, hanem könyveket kapott. Így még a könyvnyomtatás területén is létrejöhetett az ideológiai kontroll. A régi könyvek jó részét tiltották, újabbakat pedig nem adtak ki. Mindent felülről ellenőriztek, a rádióhallgatást is. '76-ban egy fiatal mérnök levelet írt a BBC-nek, amelyben az angol nyelvleckék szövegét igényelte. Megkereste a Szeku, és állandó, 50 százalékos fizetéscsökkentéssel sújtották. A cenzúra autonóm intézményként funkcionált, a hálózat nagyon sűrű és kiterjedt volt. És az a rengeteg ember, aki ebben a hálózatban dolgozott, hova tűnt '89 után? Mit tudtunk akkoriban? Hogy vannak börtönök, amelyekben a román, a magyar, a szász és a zsidó értelmiség sínylődik. És ezenkívül mit tehettünk? Nagy konfliktusaim voltak a szüleimmel, akik azt akarták, hogy hallgassak, holott tiniként megvolt a véleményem a dolgokról. Gyávának tartottam őket. Számomra politikailag 1956 volt a fordulópont. Akkor Magyarországon egy valódi forradalom zajlott le, nem előre megtervezett államcsíny. Spontán, és komoly áldozatokkal járó. És amikor hallgattam a rádióban a lövéseket, sírtam. Mert senki sem segített rajtuk. Számomra ekkor vált világossá a politikai helyzet. Anyám szocialista volt, kommunista azonban nem. '56 után azt hitte, "lehet valamit csinálni". Leveleket írt, kritizálta a pártot és a Szekun kötött ki – mondta előadásában Dan Culcer, aki megemlékezett a szerkesztőségekben zajló munkáról, a nyomorúságos életkörülmények között élő arisztokrácia tagjairól, közöttük Bánffy báróról, kolozsvári gyermekéveiről, a diktatúra fullasztó, hétköznapokat is uraló "hangulatáról".
Előadása után az író legutóbbi, kétnyelvű verseskötetét mutatták be a közönségnek. Az Ardealul Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet verseit magyarra Cseke Gábor költő fordította le. A könyvbemutató során a szerző megjegyezte: a diktatúra idején ezek a versek teljesen másképpen jelenhettek volna meg, oly sokat száműzött volna belőlük a cenzúra gépezete, végül A siralom völgye című versének felolvasásával búcsúzott telt házas közönségétől.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)