Sunt cu totul de acord cu istoricul și criticul literar Kantor Lajos. Nici o cenzură, sub nici un pretext, nu mai poate fi admisă în edițiile critice ale operelor complete ale clasicilor sau modernilor literaturii sau gândirii politice în culturile noastre. De aceea îi propun lui, sau oricărui alt intelectual maghiar, realizarea în colaborare cu mine și alții ca mine, a unei antologii de texte radicale, violente sau polemice, anti-ungurești și anti-românești care să permită confruntarea, dezamorsarea critică a «discursurilori ideologice ascunse», unilaterale, «incomunicabile» părții adverse, compuse din texte care constituie secretul naționalismului fiecăreia dintre cele două comunități în Ardeal.
Dacă acest lucru va fi posibil, atunci voi crede că tensiunile majore, mascate sau vizibile, manevrele de intimidare reciprocă, înjurăturile anonime și programele politice de linșare sau deportare, cunoscute până acum, pot fi dezamorsate și înlocuite cu programe de colaborare. Dacă nu, NU!
Dan Culcer
Március 2005
József Attila 100
József Attila 100
Kántor Lajos
Pótlás
(A hiányról és a „Nem”-ről)
Amikor 1980-ban A hiány értelmezését írtam, szülővárosomban (József Attila Erdélyben
alcímmel), nem tudtam arról, hogy létezik egy (1922 első felében
született) József Attila-vers, amely így kezdődik: „Szép kincses
Kolozsvár, Mátyás büszkesége”. Mielőtt még elhatalmasodna rajtam a
lelkiismeret-furdalás, előveszem az akkor rendelkezésemre állt „József
Attila Összest”, az 1952 és 1967 között megjelent négy kötetet, elölről
hátra és hátulról előre lapozom főképpen az első kettőt, a verseket,
zsengéket, töredékeket és rögtönzéseket tartalmazókat – ám most sem
találom a Waldapfel József és Szabolcsi Miklós által sajtó alá rendezett
akadémiai kiadásban az idézett kezdő sort, illetve a Nem! Nem! Soha! című József Attila-verset. Ám azóta ellenőrizhetem magam a „kritikai kiadás” megjelölésű, kétkötetes József Attila összes verseiben
is; ezt Stoll Béla tette közzé, 1984-ben, szintén az Akadémiai
Kiadónál. És itt most ráakadok valamire, egy teljes mondatra, az első
kötet 560. lapján, a jegyzetekben, „Versek 1922 novemberéig” címszó
alatt. A megtalált nyom tehát: „(A Lovas a temetőben anyagából nem közöljük a Nem! Nem! Soha! c. verset, mert talán sértené a szomszéd népek túlérzékenységét.)”
Ez
hát az első számú döbbenetem. Harminc év sem volt elég arra, hogy a
cenzúra (és öncenzúra) békén hagyjon egy akadémiai, egy kritikai kiadást
– még olyan méretű költő esetében sem, mint József Attila.
A kettes számút a Trianon
film okozta nekem. Most nem Koltay Gábor munkáját kívánom elemezni
(noha ugyancsak megérne egy misét), hanem arra a durva és eléggé el nem
ítélhető eljárásra utalok, amellyel bevágta a magyar Trianon-történetbe
József Attilának ezt a dilettáns ízű versezetét – a valóban csak
kritikai kiadásba illő klapanciákat. Mert hogy Juhász Gyula meggyőző
vallomásának ott a helye – ha „talán sértené a szomszéd népek
túlérzékenységét”, akkor is –, azt nem vonom kétségbe, sőt vállalom. De
József Attilát így meghurcolni, anélkül, hogy bár utalás történne az ő
igazi, megharcolt hazafiságára, A Dunánál és a Hazám költői-emberi magaslataira: megbocsáthatatlan bűn.
A
centenárium évében hiteles József Attila-képet felmutatni csak a
„nem”-ek és az „igen”-ek szembesítésével lehet. Akár Budapestről, akár a
szép kincses Kolozsvárról…
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu