Sunt total de acord cu Kantor Lajos. Nici o cenzură nu mai poate fi impusă în edițiile critice ale clasicilor sau modernilor.
«József Attila 100
Kántor Lajos
Pótlás
(A hiányról és a „Nem”-ről)
Amikor 1980-ban A hiány értelmezését írtam, szülővárosomban (József Attila Erdélyben
alcímmel), nem tudtam arról, hogy létezik egy (1922 első felében
született) József Attila-vers, amely így kezdődik: „Szép kincses
Kolozsvár, Mátyás büszkesége”. Mielőtt még elhatalmasodna rajtam a
lelkiismeret-furdalás, előveszem az akkor rendelkezésemre állt „József
Attila Összest”, az 1952 és 1967 között megjelent négy kötetet, elölről
hátra és hátulról előre lapozom főképpen az első kettőt, a verseket,
zsengéket, töredékeket és rögtönzéseket tartalmazókat – ám most sem
találom a Waldapfel József és Szabolcsi Miklós által sajtó alá rendezett
akadémiai kiadásban az idézett kezdő sort, illetve a Nem! Nem! Soha! című József Attila-verset. Ám azóta ellenőrizhetem magam a „kritikai kiadás” megjelölésű, kétkötetes József Attila összes verseiben
is; ezt Stoll Béla tette közzé, 1984-ben, szintén az Akadémiai
Kiadónál. És itt most ráakadok valamire, egy teljes mondatra, az első
kötet 560. lapján, a jegyzetekben, „Versek 1922 novemberéig” címszó
alatt. A megtalált nyom tehát: „(A Lovas a temetőben anyagából nem közöljük a Nem! Nem! Soha! c. verset, mert talán sértené a szomszéd népek túlérzékenységét.)”
Ez
hát az első számú döbbenetem. Harminc év sem volt elég arra, hogy a
cenzúra (és öncenzúra) békén hagyjon egy akadémiai, egy kritikai kiadást
– még olyan méretű költő esetében sem, mint József Attila.
A kettes számút a Trianon
film okozta nekem. Most nem Koltay Gábor munkáját kívánom elemezni
(noha ugyancsak megérne egy misét), hanem arra a durva és eléggé el nem
ítélhető eljárásra utalok, amellyel bevágta a magyar Trianon-történetbe
József Attilának ezt a dilettáns ízű versezetét – a valóban csak
kritikai kiadásba illő klapanciákat. Mert hogy Juhász Gyula meggyőző
vallomásának ott a helye – ha „talán sértené a szomszéd népek
túlérzékenységét”, akkor is –, azt nem vonom kétségbe, sőt vállalom. De
József Attilát így meghurcolni, anélkül, hogy bár utalás történne az ő
igazi, megharcolt hazafiságára, A Dunánál és a Hazám költői-emberi magaslataira: megbocsáthatatlan bűn.
A
centenárium évében hiteles József Attila-képet felmutatni csak a
„nem”-ek és az „igen”-ek szembesítésével lehet. Akár Budapestről, akár a
szép kincses Kolozsvárról… »
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu