Magunkat látni mások tükrében (Reflectându-ne în oglinda altora)

Tapodi Zsuzsanna szerint fontos, hogy tiszta fogalmakkal dolgozzunk *

Tapodi Zsuzsanna consideră de o importanţă majoră să operăm cu terminologie precisă

Rezumat:


Interviul de mai jos (apărut în suplimentul de cultură a cotidianului Uj Magyar Szo) este axat pe concluziile organizatorilor celei de a III-a Conferinţă de Imagologie din Miercurea Ciuc, care a avut loc între 15-16 aprilie a.c., în cadrul Universităţii Sapientia. Deşi abia se terminase conferinţa, D-na Tapodi Zsuzsanna, şef de catedră a instituţiei respective era dispusă să efectueze o autoanaliză sumară.


Ediţia a III-a a însemnat o deschidere atât din punct de vedere al tematicii (primele două conferinţe s-au axat pe tema Românii în literatura maghiară - Maghiarii în literatura română), abordând alteritatea într-un context ştiinţific mult mai larg, ieşind din sfera literaturii comparate. Totodată, s-a înregistrat un număr record de lucrări prezentate (au participat reprezentanţii unor institutii academice şi universitare din Cluj-Napoca, Bucureşti, Tg. Mureş, Debreţin, Seghedin, Novi Sad, Budapesta, Roma, respectiv Miercurea Ciuc).


Reprezentarea cercetătorilor români, deşi invitaţiile au fost făcute la timp şi într-un număr corespunzător, ca şi în ediţiile precedente a fost mai mult ca modestă. Principala cauză este concepţia specialiştilor români din ţară de-a trata o acţiune organizată la Miercurea Ciuc ca una autohtonă, de mai puţină importanţă internaţională. Totodată, au intervenit şi unele motive subiective pentru care autorii români ai unor lucrări importante au contramandat prezenţa în ultima clipă. 


Conferinţa a avut cu toate acestea un real succes, materialele vor fi editate într-un volum în următoarele luni. Vom reveni atunci cu elte amănunte şi prezentări. Interviul a fost realizat de subsemnatul. (Cseke Gábor)


(Vezi aici programul conferintei, publicat pe Ardealul nostru)

*

Alig fejeződött be Csíkszeredában a III. Imagológiai Konferencia (április 15-16), dr. Tapodi Zsuzsa, a Sapientia EMTE Gazdasági és Humántudományok Kara Humántudományok Tanszékének vezetője és kollégái már azon vannak, miként serkenthetnék újabb részvételre a nemzetközi tudományosság minél több szaktekintélyét, miként tehetnék még vonzóbbá rendezvényüket, az eddiginél szélesebb körűvé az idén két napba és szekciókba sűrített tanácskozásukat. Beszélgetésünk ennek az útkeresésnek a szellemében zajlott.

*

Elégedetlenek a részvétellel? De hiszen a korábbi konferenciákhoz képest rekord számú előadás hangzott el, és olyan központokból is érkeztek előadók, ahonnan eddig nem mutatkozott érdeklődés.

- Könnyű volna e nyilvánvaló eredmények fényében sütkérezni, hiszen a közel ötven előadás önmagért beszél, akárcsak az a tény, hogy a házigazda Csíkszereda két kara mellett Kolozsvárról, Bukarestből, Marosvásárhelyről, Debrecenből, Szegedről, Újvidékről, Budapestről, Rómából érkezett előadók értekeztek a mássághoz kapcsolódó irodalmi és társadalmi kérdésekről. Nem nehéz elképzelni azt sem, hogy ilyen felhozatal mellett a bemutatott dolgozatokból szerkesztendő kötet akár áttörést is jelenthet munkánkban. Eddig ugyanis, az első két konferencia alig-alig lépett túl a címükben meghirdetett kereteken: Románok a magyar irodalomban - Magyarok a román irodalomban. Az induláskor megfogalmazott céljainktól ma sem tértünk el, de, mert azt tapasztaltuk, hogy előadóink amúgy is bátran feszegették a határokat, az idén mi is beemeltünk vizsgálódási körünkbe a nyelvi, kulturális, vallási másságot, illetve az irodalomtörténeti megközelítésen túl szociálpszichológiai, antropológiai, néprajzi, politológiai, filmesztétikai megvilágításban, és akár tágabb körben végzett kutatásokat, problémafelvetéseket szorgalmaztunk. Igaz, így nehezebb címet adni egy konferenciának, de abban minden előadás közös volt, hogy valamilyen módon érintette a nemzeti-etnikai sztereotípiák, mítoszok, ön- és másság-képek megannyi vonatkozását.  Csakhogy...

A problémákról majd később. Előbb tisztázzuk, mi fán is terem az imagológia. Olvasóink előtt nem kellene idegennek lennie a fogalomnak, hiszen a Színkép érdemben foglalkozott mind a 2007-es, mind a 2009-es csíkszeredai konferenciával, de úgy tűnik, nem a kellő áttöréssel...

- Az imagológia formálisan az összehasonlító irodalomtörténet részdiszciplínája, mely a társadalomtudományokhoz is szorosan kapcsolódik. Jelentése imágó- vagy imázskutatás, az egyénről és közösségről alkotott véleményeket tanulmányozza, egymást feltételező és egymásra ható folyamat keretében. Az irodalomtudomány ugyanis a huszadik század második felében fokozatosan interdiszciplinárissá vált a kultúratudományok tágabb keretében. Az irodalmi jelenségek amúgy sem csupán önmagukban léteznek, hiszen emberek írnak, emberek olvasnak, emberek a közvetítők, s ez által integrálódnak a társadalmi kommunikációba. A szociológiának, a szociálpszichológiának, a politológiának, történettudománynak, a néprajznak, de talán még a közgazdaságnak is számottevő mondanivalója lehet a másság-képpel kapcsolatban. Azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyekben összehasonlító irodalommal is foglalkoznak, többé-kevésbé programszerűen az imagológiai kutatás is napirenden van. Itthonról Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen folyó kutatásokról van tudomásom, konferenciánk társszervezőjéül a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, pontosabban az MTA DEB Néprajzi Kutatócsoportja jelentkezett.

Egyetlen embernek, legyen az bár főszervező, szinte lehetetlen befognia akár egy kétszekciós rendezvény minden mozzanatát is. Ennek ellenére, önt szinte mindenütt ott lehetett látni. Milyen tanulságokkal távozott az ünnepélyes zárszó után?

- Jó volt tapasztalni az előadások sokféleségét, a megközelítések színességét, s mindenütt, ahol jelen tudtam lenni, olyan gondolatokat hallottam, amelyek élénk beszélgetéseket váltottak ki, akár az ülésen, akár a szünetekben. Általános tanulság, hogy induláskor nem árt röviden meghatározni a használt fogalmakat, akár az időkorlát ellenére is, (hiszen mindannyian tudjuk, hogy nehéz eredeti gondolatokat húsz perc alatt kifejteni, ha az idő egy részét meghatározásra kell fordítani).
A viták egy jó része azonban a más-más módon használt terminológiából, s az ebből adódó félreértésekből fakadt. Észrevettem ugyanakkor, hogy azok az kérdésfelvetések aratták a legnagyobb tetszést, amelyek valamiképpen bennünket érintettek, a saját helyzetünk értelmezését segítették - a mások szövegeinek, kultúrájának tükrében. A régiónkra jellemző értékrendbeli, eszmei és politikai válságok okait illetően azokra nagyjából meg is fogalmazódott a válasz, s úgy tűnik, lassan nyoma vész annak az ideológiai-eszmei vákuumnak, amely a rendszerváltások következtében hirtelen fellépett, s ahová ellenőrizetlenül tódult be, jobb híján, a múlt mindenfajta nacionalizmusának hordaléka. Ez a fajta identitási válság korábban erőteljesen közép-kelet-európai színezetűnek tűnt, de mind jobban bebizonyosodik, hogy a multikulturalitástól megoldást remélő nyugatot is utoléri.

Ezek szerint az önök konferenciája nem egy periférikus, provinciális valami, hanem igen égető, időszerű, megoldatlan kérdésekre választ kereső tudományos fórum.

- Valóban. Mégis, elég fárasztóan, nekünk mindegyre bizonygatnunk kell, hogy törekvéseink jóval több figyelmet érdemelnek. Persze, ezért nekünk is többet kellene tennünk, és bár tavaly angol nyelvű nemzetközi konferencián vetettünk össze különböző kulturális- és diskurzus- típusokat, vagy az együttélésből adódó problémakört nyelvészeti szempontból megközelítve, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézettel közösen háromszor is szerveztünk már a két- és többnyelvűség kérdéseit kutató tudományos konferenciát, még akad dolgunk elég.

A konferencia előzetes programját ismerve is feltűnt, hogy a magyar kutatók arányához képest a bejelentkező román szakemberek száma több mint szerény. Miként lehetne ezen úgy mozdítani, hogy a rendezvénynek ne csak “mi mondjuk, mi halljuk”- típusú visszhangja legyen?

- Olyan gond ez, amit józanul és igen alaposan, minden szempontból elemeznünk kell. Az alulreprezentáltság mindhárom konferenciánkra többé-kevésbé jellemző volt. Az idén ráadásul a bejelentkezés után megbetegedett román és szlovák kollégák hiánya tovább növelte ezt az aránytalanságot. Egyet meg kell értenünk: egy román kollégának egy erdélyi magyar szakemberrel leülni egy asztal mellé nem ér föl nemzetközi kontaktussal, s ha választania lehet, Csíkszereda helyett inkább Madridba vagy Brüsszelbe megy. Ha ezt a konferenciát mondjuk valahol Magyarországon rendezték volna, egész biztos, hogy a román érdeklődés is nagyobbnak bizonyul. Elvégre egy külföldi rendezvényen részt venni a tudományos karrier szempontjából mindig előnyösebb. S ráadásul ez az itthoni magyar kutatókra, tanárokra is áll!

Miként hasznosítják a konferencián bemutatott előadásokat?

- Az előadásokból, amelyek nemegyszer terjedelmesebb, alaposabb dolgozatok vázlatai csupán, könyvet szerkesztünk. Szerettük volna a rendezvényen átnyújtani a résztvevőknek az előző konferencia kötetét, de a nyomda nem készült el vele időben. Tanulva az esetből, a most zárult rendezvény tanulmánykötete szerkesztésének már a hét elején nekiláttunk. A szerkesztés pedig, aminek a feladata reám hárul, jó alkalom lesz arra, hogy elmélyült, árnyalt képet nyerjek(ünk) a konferencián végzett munkáról. Amiről pillanatnyilag inkább csak benyomásaim és sejtéseim vannak.

Több kötetes szerzőként, mennyire ihlette meg az imagológiai betájolódás, foglalkozik-e a gondolattal, hogy a kérdéskörben átfogó művel jelentkezzék?

- Azt tapasztaltam, hogy ha foglalkozni kezdünk az embertudományok valamelyik szeletével, akkor előbb-utóbb rá kell jönnünk arra, hogy minden mindennel összefügg. A matematika által kidolgozott hálóelmélet modellként szolgálhat: egyik csomó a másikkal összefügg, miközben annyi kapcsolat jön létre, hogy tulajdonképpen rizómává, labirintussá is teszi a nagy egészet, melyben nehéz eligazodni. A tudománynak pedig pontosan az a feladata, hogy kiutakat keressen. Következő, szélesebb olvasóközönséghez szóló könyvem biztosan a másság kérdéskörét járja körül, jó ideje gyűjtöm már hozzá az anyagot. Igaz, szakmai feladataim, melyek között az olvasás és a kritikai interpretálás kötelessége első helyen áll, meglehetősen szűkre szabják az írásra szánt időmet, s valamiképpen tankönyvet is kell a diákok kezébe adni, de az egészen biztos, hogy az imagológiai módszerekkel megközelített másság külön fejezet lesz benne, az összehasonlító irodalom problematikájába ágyazva.

Ön mint szakember, talán jobban tudja: miért olvas, illetve miért ír az ember? Mi az a kényszer, aminek ilyenkor engedelmeskedik?

- Egyed Emese kolozsvári professzornő, maga is költő, előadásában frappánsan rámutatott, hogy az ember, amikor szembesül a maga mulandóságával, képeket alkot, hogy azokban megörökítse magát, de közben azzal is szembesülnie kell, hogy ezek a képek is mulandóak és változnak. Mégsem tehetünk egyebet, mint a hiábavalósággal szembeszállva megpróbálni képeket keresni, vagy megörökíteni magunkat...

*
Névjegy / Carte de vizita

Tapodi Zsuzsa (1961, Szatmárnémeti) irodalomkutató, a csíkszeredai Sapientia EMTE tanszékvezető docense. Nagykárolyban érettségizett, 1984-ben szerzett bölcsész diplomát a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Tíz éven át tanított egy sepsiszentgyörgyi általános- és középiskolában, majd 1993-2003 között a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékének adjunktusa. Több egyetemen is óraadó tanár, 2003-tól a Sapientia főállású docense. A tanszék vezetése mellett az alábbi tárgyakat oktatja: Irodalom és társművészetek, Összehasonlító irodalom, Világirodalom, Esztétikai kánonok. Gazdag tudományos tevékenységet fejt ki, rendezvényeket szervez, publikációs listája igen változatos. Számos országos és nemzetközi tudományos társaság tagja. Főbb könyvei: Irodalom a politika szolgálatában. Gaál Gábor munkássága pályája utolsó szakaszában /1946- 1954/ (Nemzetközi Hungarológiai Központ Budapest. 2001); Irodalmi kánonok (Editura Universităţii Bucureşti, 2000); A soha el nem vesző könyv nyomában. Irodalmi tanulmányok. (Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008)